A 72 éves nő kisbabának adott életet így ő lett a világ egyik legidősebb édesanyája

Sok pár számára nagy küzdelem, hogy gyerekük lehessen. Így volt ez Daljinder Kaur és férje esetében. Azonban az ő esetük jelentősen eltér az átlagostól.

Daljinder a 70-es éveiben jár, férje pedig elmúlt 80 éves. Több mint 50 éve éltek már házasságban gyermek nélkül.

„Mindig üresnek éreztem magam korábban, csordultig volt a szívem a magány érzésével” – mondta a nő. „Elvesztettem a reményt, hogy valaha gyermekem lehessen.”

Hosszas családi vitákat követően az asszony úgy döntött, hogy folytatja a harcot, hogy gyermeke lehessen. Sok győzködéssel és nagy elszántsággal Daljinder meggyőzte az orvosokat, hogy próbálkozzanak in vitro fertilizációs módszerrel, vagyis a szervezeten kívüli, szó szerint: üvegben történő megtermékenyítéssel. Két év után a harmadik kör végre sikerült, így Daljinder életet adott fiának, a szülés minden komplikáció nélkül zajlott és ezzel a világ egyik legidősebb édesanyájává vált a 72 éves asszony.

Ha a természetes szülés önmagában nem lenne elég nagy csoda, Daljinder még szoptatni is tudta kisfiát hónapokon keresztül.

A következő felvétel egy évvel a szülést követően készült. Azt mondta az anyaság nehezebb feladat, mint gondolta, de nem bánta meg sem ő, sem a férje, az álmuk vált valóra a fiuk születésével.

 

loading...
loading...