Cher Ami, a postagalamb, ami 200 életet mentett meg az I. világháborúban

Az I. világháborúban még nem rádiózással kommunikáltak a hadseregben, hanem többnyire vezetékes távíróval, ám amikor lehetetlen volt lefektetni a vezetéket, a postagalambok jelentették az egyetlen lehetőséget a gyors üzenetküldésre. Az egyikük, Cher Ami a saját életét sem kímélve vált igazi hőssé 194 emberélet megmentésével.

Az Egyesült Államok némi késéssel csupán 1917-ben lépett be az I. világháborúba. Az amerikai hadsereg 600 galambot kapott ajándékba brit tenyésztőktől, akiket már ők maguk tanítottak be arra, hogy a lábukra kötött üzenettel mindig hazatérjenek a saját ketrecükbe. A postagalambok küldésének szigorú szabályai voltak. Csak a rangidős parancsnokok küldhették őket, és minden zászlóalj vitt magával néhányat apró, könnyen hordozható kalitkákban, és a rövid üzeneteket apróra hajtogatott papírokon juttatták el a galambok lábára kötött kicsiny dobozkában. Természetesen az ellenség tudtában volt a postagalambok fontosságának, ezért minden erejüket bevetve próbálták megakadályozni az ilyen üzenetek célba jutását.

Ha az ellenség már közel volt, nagy kockázatot jelentett a galambokat elereszteni, ugyanis könnyű célpontot jelentettek a rájuk figyelő lövészeknek, de vészhelyzetben sokszor nem maradt más választás. Számos galambot lőttek le akkoriban, de voltak köztük olyanok is, akik nagyszámú küldetésben – olyan galambról is tudunk, aki több mint ötven bevetésben – vettek részt sikeresen, és túlélték a világháború poklát. Azok a galambok, akik célba értek, a ketrecnél egy drótra kifüggesztett csengettyűt aktivizáltak, és így értesültek a katonák arról, hogy új üzenetük érkezett. Az I. világháborúban szolgáló galambok közül Cher Ami (a név Drága Barátomat jelent) volt a leghősiesebb.

Két tűz között

Cher Ami jó néhány hónapot eltöltött a francia fronton, és ez idő alatt tizenkét sikeres küldetést vitt végbe, de az utolsó munkája volt az, ami miatt örökre megjegyezte a nevét a világ. Charles Whittlesey ügyvédként dolgozott New Yorkban, ám amikor meghallotta, hogy az Egyesült Államok belép az I. világháborúba, hazafias kötelességének érezte, hogy csatlakozzon. A 77. gyalogos hadosztályba osztották őt be zászlóalj-parancsnoknak, és 500, jórészt New York-i katona irányításáért volt felelős. A karjukon egy kék szalagot kötöttek át, rajta a Szabadság-szobor képével, ezzel is jelezve egy csapatba tartozásukat.

1918. október harmadikán Whittlesey őrnagy és zászlóalja csapdába került egy domb lábánál. Beszorultak az ellenséges túlerő gyűrűjébe, és az őket ért csapás olyan súlyos volt, hogy egyetlen nap alatt a csapat több mint fele, háromszáz katona az életét vesztette. A helyzet kilátástalansága miatt az őrnagy sorra küldte ki a segítségkérő postagalambokat, de a túl közel táborozó németek mindegyikükkel végeztek. Whittlesey-ék szövetségesei sejtették, hogy baj van, ezért a nehéztüzérség ágyúzással próbált segíteni, csakhogy nem tudták pontosan a zászlóalj helyzetét, és véletlenül épp a sajátjaikra zúdítottak sortüzet az égből. Whittlesey pánikba esett, hiszen nem menekülhettek a német körgyűrű miatt, felülről pedig a sajátjaik készültek kivégezni őket. Egyetlen esélyük maradt a túlélésre: Cher Ami.

A csoda egy galamb formájában érkezik

Whittlesey egy kivételével már az összes postagalambját kiküldte, így mindent egy lapra kellett feltennie. A rövid üzenetben a parancsnok megadta a zászlóalja helyzetét, amihez a következő sorokat biggyesztette:

A saját tüzérségünk vett zárótűz alá minket. Az Isten szerelmére, hagyjátok abba!

A papírkát Cher Ami lábára kötötte, majd jó magasra lökve a galambot azért imádkozott, hogy célba is jusson. A németek résen voltak, és azonnal kiszúrták a felreppenő madarat. Valóságos sortűz zúdult rá, az amerikai katonák pedig kétségbeesetten nézték, hogy a galambjuk többször is nekiveselkedik, majd mintha találat érné, kicsit visszazuhan, hogy aztán újra szárnyalni kezdjen. Cher Ami nem esett le, de azt mindenki látta, hogy biztosan eltalálták, ezért már csak azért imádkoztak, hogy valahogy célba érjen. A galamb a közel 40 kilométeres távolságot alig 25 perc alatt lerepülte, és megérkezett a ketrecébe. Amikor a szolgálatban lévő katona felfigyelt a csengettyűszóra, a ketrecben nem egy egészséges galamb várta. Cher Ami egyik lába félig leszakadt, az egyik szemére megvakult, és egy golyó lyukat fúrt a mellkasán, de őt így sem tudták megállítani. A félig leszakadt lábán pedig ott fityegett a létfontosságú üzenet. A zárótűz rövidesen abbamaradt, majd új koordinátákkal már tényleg a németek ellen folytatódott, így Whittlesey és emberei megúszták a dolgot. 194-en maradtak életben egy kitartó állat elképesztő repülésének köszönhetően.

Legenda született

A katonák tudták, hogy tartoznak a galambnak annyival, hogy nem hagyják csak úgy elpusztulni, ezért a hozzáférhető legjobb állatorvos küzdött meg sikerrel az életéért. Az egyik szemét már nem lehetett megmenteni, ahogy a félig szétlőtt lábát sem, de utóbbit egy apró, rákötözött falábacskával pótolták. Cher Ami felépült a sérüléséből, és az amerikaiak és a franciák között igazi legendává, hőssé vált. A franciák kitüntették őt a Croix de guerre kitüntetéssel, az amerikaiak pedig úgy érezték, hogy kötelességük a hősüket magukkal vinniük az USA-ba, szóval a galamb áthajózta a katonákkal az óceánt. A kis madárral teli voltak az újságok, a magazinok, és a nevét együtt emlegették azokkal az emberekkel, akik megmentették társaikat a háború során. Cher Amit ugyan sikerült megmenteni, de azt nem mondhatni, hogy később túl jó egészségnek örvendett. A sok sérüléssel bajlódó galamb nyolc hónappal a történtek után, 1919-ben elpusztult. A kormány kérésére egy állatkitömő vette kezelésbe a kis testet, ami a francia kitüntetése kíséretében mindmáig megtekinthető a National Museum of American Historyban Washington városában.